bukóban
2011 július 10. | Szerző: amfortas
Ebből lassan elege lesz Magyarországnak. Most már olyan méreteket öltött a kormányzati alkalmatlanság, az ezzel párhuzamosan áradó gőg, cinizmus és bunkóság, hogy Orbánnak és rezsimjének mennie kell.
Képtelenség, hogy hosszú távon állva maradjon egy rendszer, amely képtelen a szolidaritásra, az emberi hangra, mindenki más politikai, emberi, szakmai teljesítményének minimális elismerésére. Orbán hazudott reggel, délben és este, hogy ezt a kétharmadot ármánnyal és hagymázas ígéretekkel összelapátolja. Lassan itt az ideje, hogy az ország megállítsa őt.
Az ugyanis nem megy, hogy egyszerre verik át és alázzák meg az orvosokat, a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a magánnyugdíjra takarékoskodókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a közmédiumok újságíróit, a vállalkozókat, az egyetemistákat, az írókat és művészeket. És ha már megtették, akkor képtelenség, hogy még ők fenyegetnek mindenkit: aki nem áll be a sorba az nem tüntethet, nem sztrájkolhat, arra ráküldjük az adóhivatalt, az ügyészséget, a pártsajtónkat, és ha mindez nem elég, akkor a nekik megfelelően ítélkezőt bírót is megkeresik. Nincs az a kétharmad, amely sok-sok éven át kibírja, hogy minden független intézmény élére pártkatona kerüljön, az ország kérharmadának rosszabb élete legyen egy adórendszerrel, hogy az összes haver és rokon állásba kerüljön, esetleg az adózás alól is mentesüljön, vagy állami apanázst kapjon korábbi és jelenlegi politikai szolgáltatásaiért.
Hosszú távon nem lehet hazudni úgynevezett elcsalt gazdasági adatokról (ilyet soha magyar bíróság ki nem mondott és az EU egyetlen szerve sem állított soha), a XX. századi magyar történelemről, a rendszerváltozásról, 2006 őszéről. Az nem normális állapot, hogy azokat vádolják UD-ügyben, akiket megtámadtak, hogy nyilvánosan kémkedéssel gyanúsítanak embereket, de minden “adatot” titkosítanak. Nem lehet egyszerre Brüsszel és Moszkva, a Velencei Bizottság és az Európai Parlament ellen harcolni. Nincs az a többfrontos háború, amelyben Orbán egyszerre ütközhet sikerrel saját volt igazságügyi minisztere, az általa már 89-ben is tehetségesnek mondott Gyurcsány és Szilvásy ellen. Nincs az a fideszes polgármester, aki egyszerre tudja a Házban megszavazni a kórháza bezárását és a városában ugyanezt megvédeni, vagy saját települése támogatását önkezével harmadolva nyerni. Pláne úgy, hogy egy csökkentett létszámú új országgyűlésbe be sem fog kerülni…
De Orbánnak már mindegy. Úszik az árral, folyamatosan rögtönöz, egyik mondatával veri agyon a másikat. Még reménykedhet a határon túliaknak adott szavazatokban, de ő is, és alaptörvénye is meg fog bukni.
Készülni kell a leváltás utáni helyzetre. Kormányozni rettenetesen nehéz lesz, hiszen abban sincs egyetértés, hogyan lehet majd megszabadulni a bebetonozott pártkatonáktól, mit lehet tenni ezzel a vállalhatatlan alaptörvénnyel. Egy-egy párton belül is mást és mást gondolnak az állam feladatáról, a gazdaság szabadságfokáról. Ma még nem tudjuk, kik és hogyan, milyen politikai felállás szerint alkotnak új, immár demokratikus szabályokat. Pedig végre beszélni kéne arról is, hogyan lehet visszaadni a szabadságot, a plurális sajtó létfeltételeit, a hitet, hogy egy bírósági ítéletben nem játszik szerepet a hatalom elvárása, hogy fideszes nagyhalat is bevitethet az ügyészség. Lehet-e majd 2014-ben végre őszintén beszélni arról, hogy legyen-e több biztosító, hogy jó volt a vizitdíj és a tandíj olyanforma bevezetése, amely mégis csak segíti a rászoruló, de tehetséges diákot? Kimondható-e, hogy a keresztény politizálás alapja az elesettek védelme, a hit erősítése, és nem a kufárok templomba engedése, a harácsolás, az iskolák lenyúlása a gyerekfejek átprogramozására? Megalkotható-e az a világ, amely törli a visszafelé adóztatást, az indoklás nélküli elbocsátásokat, amely önkorlátozva visszaadja az OVB, az ÁSZ, az Alkotmánybíróság valós jogköreit, a méltányos sztrájkjogot, az idősek megbecsülését, és ismét lesz valós érdekegyeztetés, és végre megalkotható egy tisztességes pártfinanszírozási törvény? Olyan világ kellene, ahol nem titok az ügynöklista, ahol az nem érv, hogy az én kommunistám jó kommunista, mert átállt, az én off-shore cégem az jó off-shore cég, mert nem a tiéd. Jó lenne afelé haladni, hogy 2014 demokratái, akikre a romeltakarítás marad, legalább néhány alaptételben elkezdenek egyeztetni.
Orbán rezsimjével nem szabad megalkudni. Az máris figyelmeztető, hogy a köztársasági elnök akkor is megkap minden utólagos szolgáltatást, ha hivatali ideje előtt távozik a posztjáról. Az nem elég, hogy Orbán – a helyesíró menesztése után – felvonul a Sándor-palotába és afféle kormányzóként nevezget ki kabineteket, de legalább nem kormányoz. Ez nem lehet menekülési útvonal.
A váltás (ábécé-sorrendben írom) nem tud megtörténni Bajnai, Bokros és Gyurcsány nélkül. Hármójuk egy asztalhoz ültetése nem megspórolható. Muszáj lenne feltámasztani azt az MSZP-t, amely amikor sikeres volt, egyszerre kínált reformot és szociális érzékenységet. Az áporodott közbeszéd kiszellőztetése érdekében szót kell érteni az Orbánt bíráló konzervatívokkal, lábra kell állítani a liberális gondolkodást, egyszerre képviselve a nemzeti kultúra értékeivel.
Tudom, hogy rettenetesen nehéz lesz összeültetni a 2002 és 2010 közötti, ma már sokak által egyre inkább méltányolt kormányzás szereplőivel az újonnan szerveződő civileket, a régi és az új szakszervezeti elitet. Borzasztóan sok munka lesz, mire a megfélemlített, vagy kertjeit művelő, alámerülő és kibekkelő magyar művészvilág, az értelmiség újra szavait és hangjait adja a változás érdekében. De nincs más választás. Álljon ki végre őszintén Sólyom és Tölgyessy, a kétharmad más balliberális szálláscsinálói a köntös megszaggatása után végre szálljanak le Gyurcsányról, aki az egyetlen, aki még ma is félelmet kelt a Vezénylő Tábornokban.
Új rendszer kell Orbán rendszere után. Ez az egykor nagyreményű fiatalember kétszer is esélyt kapott a történelemtől. A második különösen nagy volt arra, hogy előre vigye Magyarországot. Csak bölcsesség, önmérséklet és tisztesség kellett volna hozzá. De egyik sem akadt a sifonérban.
Hát üljön le mindenki más és vegye végre számba, hogy hol tartunk, mit akarunk és hogy lehet odáig eljutni. Az idő múlik, a feladat pedig egyre nagyobb lesz.
/Gréczyzsolt/
Az ötödik pecsét
2011 június 21. | Szerző: amfortas
A magyar irodalomban és filmművészetben alig található olyan mű, amely
napjainkban aktuálisabb lenne, mint ez
A filmbeli vendéglői asztaltársaság kisember tagjai egy erkölcsi problémát
tárgyalnak, egy római történet alapján: mi a fontosabb: becsületben élni és
meghalni, vagy sikeresnek lenni, aljasságok sorozatának elkövetése árán is. A
kedélyes beszélgetésnek és a kialakuló vitának a nyilasok betoppanása vet
véget: mind a négyüket elviszik, megverik, és megölésükkel fenyegetik őket.
Ekkor lép közbe a magasabb nyilas parancsnok (Latinovits), aki elmagyarázza
a beosztott nyilasoknak, hogy nem a kisemberek megölése a cél, hanem inkább engedelmes
alattvalóvá „nevelése”. Először meg kell alázni őket, majd megfélemlíteni, és
végül olyan helyzetbe hozni, hogy maguk is szégyelljék magukat, elveszítsék
önbecsülésüket.
A verés, megfélemlítés után, a szabadulás ára tehát az, hogy egy kikötött,
halálraítélt ellenállót kell kétszer megütni. Az asztalos, a kocsmáros és a
könyvügynök, akik az etikai problémát korábban fitymálták, inkább a halált
választják, de nem ütik meg az ellenállót. Egyedül az órásmester (Őze), aki két
napja az antik dilemmát felvetette, ő üti meg kétszer a halálraítéltet. Igaz,
mi tudjuk: három saját és öt-hat befogadott zsidógyerekről kell egyedül
gondoskodnia, neki túl kell élnie mindent.
Amikor Latinovits a hármas irányelvet (megalázni, megfélemlíteni,
önbecsülést elvenni) elmondja, a hideg futkosott a hátamon: hát nem ez történik
egy éve, minden nap velünk is? Az indoklás nélküli kirúgás, az öt évre
visszamenőleges adóztatás, a nyugdíjvagyonok elrablása, az Alkotmánybíróság
megbénítása, az elő- és rokkantnyugdíjak visszamenőleges elvétele és sok minden
más aljas lépés a mi megaláztatásunkat, megfélemlítésünket célozza, a Sántha
által megfogalmazottak szerint. És mi? Hány ablakot törtünk be, hány képviselőt
pofoztunk meg, hány füstbombát dobtunk politikusok kocsija elé? Elmondjuk-e
minden nap, hogy az egykulcsos adó milyen vérlázítóan igazságtalan, hogy e
miatt nem kaphatnak az egészségügyiek, rendvédelmiek, pedagógusok rendes bért?
Nem, nem csináltunk semmi ilyet, még verbálisan sem teszünk meg mindent az
igazságtalanságok ellen. Elvesztettük az önbecsülésünket, a hatalom elérte a
célját.
De még nagyobb a baj a kormányoldalon. Meggyőződésem, hogy a kormánypárt
262 képviselőjéből jóval több mint kétszáz tudja: amit csinálnak kormányzás
címén az alkotmánysértő, antiszociális, felháborítóan igazságtalan és
szembemegy nemcsak az Unió, de a római jog két évezredes normáival is.
Mégis, rendületlenül szavaznak, helyeselnek, beterjesztenek, ahogy a Vezér
elvárja. Ők vannak igazán megalázva és megfélemlítve és elvesztették
önbecsülésük (ha volt egyáltalán ilyen) a maradékát is: teljes erőből,
szüntelenül pofozzák a kikötött halálraítélt arcát, amíg elvárják tőlük, amíg
ebből hasznuk van.
A távoli jövőben, egy rendes társadalomban senki nem fog szóba állni velük. (B.T.)
Magyar cirkusz
2011 június 18. | Szerző: amfortas
Magyarország azon ritka helyek egyike a világban,
ahol – az általános spórolás és az olcsó állam ígérete ellenére – a bohócügynek
külön kormányzati felelőse van. Hogy kire osztották ezt a hálás szerepet, az a
csütörtöki előadáson nem derült ki, de a minapi, végig egyes szám első
személyben előadott („a kormány én vagyok”) miniszterelnöki interjú alapján
akár azt is gondolhatjuk: maga a kormányfő az illetékes úr, csak a szerénysége
tiltja, hogy nyilvánosan vállalja a funkciót.
Az viszont bizonyos, hogy egyelőre ő is ugyanúgy
kezeli a bohócügyet,mint egyik neves és szintén szórakoztató elődje: a
kétszavas haditerv („majd hazamennek”) szikárságát legfeljebb Szijjártó Péter
megszokott füllentései színesítik kissé. Alighanem a kormányfő szóvivője az
egyetlen ember az országban, aki komoly képpel tudja mikrofonba mondani, hogy
itt most a tüntetők próbálnak bohócot csinálni „az emberekből”.
Ha a kormány biztos lenne az igazában – vagyis
abban, hogy amit a korengedményes nyugdíjak visszavágása, egy sokelemű
foglalkoztatási alku egyetlen tényezőjének kipécézése és átalakítása ügyében
tenni készül, az nemcsak helyes, de működőképes is –, választhatna hozzá
európai, jogállami megoldást. Például meghirdethetné, hogy 2012. január 1-jétől
rendőrt, tűzoltót, mentőst csak nyugdíj-korengedmény nélkül vesznek fel, és a
megvont előnyt máshol (bérben, munkaidőben, béren kívüli juttatásokban,
kalkulálható életpályában) sem ellentételezik. (A most munkában álló bohócokat
ugyanis nem erre a műsorra szerződtették, nem ezekkel a feltételekkel.)
Ha a szereposztókban lenne kurázsi, kipróbálhatnák
odakint, a munkaerőpiacon, hogy tisztességes-e az ajánlat, amivel előálltak.
(Aki úgy gondolja, hogy nincs rá keret, kérdezze meg a bohócügyi államtitkárt:
honnan volt pénz pár hete a Fidesz-közeli Közgép vasútépítési apanázsának
villámgyors megemelésére. Az ott eltapsolt 24 milliárdból – ha
megoldani nem is – tompítani biztosan lehetne a nyugdíjkonfliktust.)
A június 16-i történések annyiban igazolták
Szijjártót, hogy a demonstrálók gyorsan beletanultak a bohócgyártásba: üdítően
új érdekérvényesítési stratégia, hogy a kormány eredendően is nevetséges
manipulációs mutatványát („szociális konzultáció”) viszik színre, látványos
jelmezekben és fordított szereposztásban. Még nem látható, hogy mire mennek
vele – most szünet van, a tüntetők valóban hazamentek. Ám a cirkuszba járók
tudják – pont a bohócügyi államtitkárság ne lenne tisztában vele? –, hogy a
bohóc az első felvonás végén csak átmenetileg vonul le a porondról: legkésőbb a
fináléban visszajön. Az igazán vicces fenékbe rúgásokat akkor szokta kiosztani.
/H.M./
lehet más a korrupció
2011 június 11. | Szerző: amfortas
Ebben csak az a különös, hogy miért állnának meg a kiskereskedelemnél. Az óriási méretek ugyanis már rég megjelentek egyéb iparágakban, ilyen például az autógyártás. Hejh, azok a régi szép idők, amikor minden nagyobb városban volt két-három manufaktúra! Azok a csodás Daimlerek, Studebakerek és Horchok! És azok a barátságos bőrdíszművesek, bognárok meg esztergályosok, akiknek munkát adtak! De szép is volna! Főleg akkor volna szép, ha nekem és esetleg Schiffer Andrásnak volna egy-egy Hispano-Suizánk, a többiek meg mehetnének konflissal. Ha viszont minden családnak autó kéne, hát akkor alighanem be kell látni, hogy ez a kézműves módszer nem lesz elég. Csődbe is mentek a fenti legendás márkák mind. Az olcsó tömegtermelők tették őket tönkre; valamint azok a prémiumfogyasztók, akik rájöttek, hogy a pénzükért kapnak ezeknél jobbat máshol, például ha hozatnak külföldről.
A legkisebb se számít
Az LMP, amelyet sok tévesen liberálisnak tartanak, a legbrutálisabb kommunista kényszerítéssel él, amikor korlátozni akarja a hatékonyabb kiskereskedelmet. Erőszakossága nemcsak a beruházókat, az új boltokat tervező láncokat sújtja, hanem azokat az embereket, akik alig várják az új áruházat, hogy a kevés pénzükből több parizert, homokozólapátot és nyúlhúst vehessenek. Ráadásul a szolidaritásra kényszerítő intézkedés nem éppen a legelesettebbek támogatását szolgálja, hanem pont azt, hogy a munkanélküli, az óvónő meg a buszsofőr kénytelen legyen a helyi maszeknál hagyni a pénzét. Szóval még baloldaliságnak is hülyeség. Viszont semmivel sem elegánsabb vagy hasznosabb, mint a bibliából levezetni a vasárnapi üzemszünetet.
Tóta W.Á.
Tisztelt Bohóc Polgártársak!
2011 június 3. | Szerző: amfortas
“A legfontosabb kormányzati feladataink között említeném, a kormánynak és a kormányzatnak meg kell őriznie emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét. Szerénység, szolgálat, visszafogottság. ” – mondta Kedves Vezetőnk tegnapelőtti évértékelőjében. Akkor még azt gondolhatta az egyszeri választópolgár, szakszervezeti vezető, ENSZ raportőr, hogy a pátosz legalább a héten kitart.
Tévedtünk. Magyarországon ettől sokkal gyorsabban változnak a dolgok.
Tegnap a rendvédelmi szakszervezetek vezetőinek tartott eligazítást Orbán, – ami történt egyeztetésnek nem nevezném – ahol felvázolta kinek mihez kell tartania magát a Nemzeti Együttszűkölés Rendszerében. Árok Kornél szakszervezeti vezető javaslatára, miszerint a nemzeti konzultációba látszólag szerelmes Orbán menjen ki vele a Kossuth térre, mert akad ott néhány szociális konzulens, csak annyit mondott: majd elmondja a dolgot a bohócügyi államtitkárának.
A gőg nélküli szerénység ilyen nagyszerű megnyilvánulását látva igazán hálásak lehetünk mindannyian mi, a bohócok. Eddig ugyan munkavállalónak és adófizetőnek hívtak minket, sőt, néha napján polgárok is voltunk, kivételes alkalmakkor – választás előtt – benyaltak nekünk manduláig, de a bohóc korszak hajnalán külön államtitkárt is kapunk. Kár, hogy nem derült ki, melyik nagyszerűre esett a választás a szakemberek bőségének zavarában. A csöndesen, mosolyogva hazudós lyány bohócot utalta ki a Góré, vagy meg kell elégednünk Nemzeti Acsarkapitánnyal?
Ezután Kedves Vezetőnk elhúzott Enver Hodzsa utódainak fülkeforradalmat oktatni Albániába, így valószínűleg nem volt ideje elolvasni Kónya Péter FRDÉSZ elnök csattanós válaszát.
Ennek ellenére ne higgye senki, hogy az Orbán kormány nem a konzultáció szerelmese. Itt van máris a legújabb, a vállalkozói adminisztrációs terheket csökkentő, ötletekkel bombázni a kormányt ide kattintva lehet. Aprócska hajszál a takonypüré tetején, hogy kormányunk tervezett, vállalkozások életét könnyítő intézkedéseit is a munkavállaló fogja megszívni. Az első csomag is olyan intézkedéseket tartalmazott, mint:
– a szabadságok csökkentése,
– pótlékok csökkentése,
– az elbocsátások olcsóbbá és egyszerűbbé tétele,
– nem kötelező kifizetni a túlmunkát, lecsúsztatni is lehet,
A szakszervezetek nem örültek, Cséfalvay Zoltán államtitkár viszont kijelentette: ez a munkavállalóknak jó, a szakszervezetekkel meg mindig csak a baj van. Aztán mintegy bizalmasan megsúgta: az a baj velük, hogy azokat képviselik, akik munkahelyen dolgoznak. Igen, szerintem is ez az a pillanat, mikor tekintetünket égnek emelve kiszaladhat szánkon egy ómájfaszom azért, mert Magyarországon ilyen mondat kiszédülhet egy saját nagyságától megrészegül államtitkár száján. Ez nyilván az orbáni cél iránti alázat, semmi kétség.
Nem járt semmivel jobban a hazánkban tartózkodó ENSZ raportőr, Frank La Rue sem. A nagybüdös emberi jogi bizottságával volt találkozója tegnap, ami meglehetősen sajátosra sikerült. A médiatörvény ügyben vizsgálódó raportőr első, áprilisi tockososztásán már jelezte, találkozni kíván a parlamenti bizottsággal, és elkészített egy listát azokról a civil szervezetekről, akiket szeretne az ülésen meghallgatni a médiaszabályozásról. Erre a malőrsorozatra és tahóságözönre viszont nem számított:
1: a bizottság nem rendes ülést tartott ahogy kérte, helyette “nyilvános meghallgatást” rendezett.
2: a sajtónak nem szóltak, sőt, a Népszabinak az ülést magát is letagadták.
3: az emberi jogi bizottság egy emberi jogi ülésre éppen az emberi joggal foglalkozó civil szervezeteket, pl TASZ nem akarta beengedni. Szigeti Tamás szerint kizárólag a rámenősségüknek köszönhették, hogy végül – a raportőr kérésének megfelelően – résztvevők lehettek.
4: a bizottság elnöke bojkottálta a raportőr által összeállított, civil szervezetek meghívóit tartalmazó listáját, mert szerinte azok társadalmi támogatottsága nem ismert. Mondta ezt pl a hatvanezer fölötti taglétszámmal bíró Millára, a TASZ-ra, az Amnesty International-ra és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetre az a Lukács Tamás, akinek pártja (KDNP) tizedszázalékban kifejezhető támogatottsággal bír, és létezése a Nagy Testvér jóindulatától meg a Fidesz-KDNP kettős tagságtól függ.5: Lukácsnak végül nem maradt más választása, mint beengedni a TASZ, AI és Milla képviselőjét, a saját – Összefogás a Magyar Családokért Egyesület, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, MÚOSZ- meghívottai mellé.
6: ezek után Lukács a kormány és a véleményszabadság nevében nem engedte felszólalni Molnár Péter Milla tagot, aki nem mellesleg a Közép-Európai Egyetem kutatója. Cukiság, hogy egyetemi kutatóként sem szólalhatott meg, mert csak.
7: az ülés fénypontja Illésy Mátyás, Összefogás a Magyar Családokért Egyesület elnök Trianon miatt kell a médiatörvény! – benyögése volt.
8: eztán Lukácsnak eszébe jutott, hogy a bizottság tulajdonképpen nem illetékes médiatörvény ügyben, és berekesztette az ülést.
Mit lehet erre mondani? Felesleges magatokat szoci összeesküvéssel mentegetni, ha ennyire hülyék vagytok! A katolikus ámokfutó félhülye kiállította rólatok a bizonyítványt megint a világ előtt. A baj csak az, hogy ezzel rólunk is. Lukács Tamás műsora bemutatta minden kíváncsinak, hogy működik a magyar parlamentben egy emberi jogi bizottság, hogy a magyar kormány szarik magasról a véleményszabadságra, és ha rajtatok múlik itt csak az pofázik szabadon, akinek szabad.
Nem kell több nyálas lózung Orbántól alázatról,
visszafogottságról, emberségről és gőgmentes kormányról.
Mert a hitele nulla, a mondanivalója üres fecsegés, ami egy
napig sem érvényes.
/Varánusz/
Hová tűnt Orbán Viktor?
2011 május 18. | Szerző: amfortas
Elveszett a Magyar Köztársaság (még így hívnak minket) miniszterelnöke. Az utóbbi néhány hétben alig látjuk, halljuk őt, pedig tőle, magától tudjuk, a népet képviseli. És ez nyilván akkor is így van, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből lassan mindenkit kiebrudalnak.
Olyan jó lenne biztos támpontokat kapni arról, hogy miért ilyen pocsék a kormány, hogy hogyan és merre lesz ebből a kiút, de sehol semmi. Pedig az első év eltelt – és minden szempontból rosszabbul áll a magyar, mint a csúnya, Gyurcsány Ferenc nevével (is) fémjelzett “átkosban.” Nem csak rosszabbul áll, de rosszabbul is él.
A költségvetés ziláltabb állapotban van, mint 2008 végén, hiszen akkor úgy volt 4 százalék alatt a hiány, hogy ahhoz nem kellett ellopni a magánnyugdíjakat. Ma több a munkanélküli, az élelmiszerárak az egekben, és ami itt van, az nem közbiztonság. (Csak azokat sorolom árnyalás nélkül, amelyeket a Fidesz kért számon.) Nyakunkon a szociális válság. Miközben az MSZP Ostoba Platformja azzal vádolja a “rossz 8 évet”, hogy a kormány nem volt elég baloldali, észre sem veszik, hogy nem akkor, hanem most nem kapnak ebédet a gyerekek az iskolában, mert nincs rá pénz. A mögöttünk hagyott télen annyian fagytak meg, sokan az otthonukban, mint még soha. Akkor még voltak fejlesztések az országban, mára minden leállt.
Szétverték az alternatív színházakat, a folyóiratok rendszerét, káosz az Operában, leállt a magyar filmgyártás. A Zöld Pardonból – egy barátom szófordulatával – Piros-fehér-zöld Pardont csináltak. Ezek a fiúk mindenkivel összvesztek, akivel csak lehetett. Éppen tandíjat vezetnek be, hülyének nézve minimum azt a több, mint három millió embert, akiket egy alkotmányellenes népszavazáson ennek elítélésre vettek rá. Haragszanak rájuk az egyetemisták, utálják őket az orvosok és ápolók, megrendültek a pedagógusok, megvetik őket a nyugdíjasok, a rendőrök, a tűzoltók. Piacon, kocsmában, rendelőben Orbánt szidja magyar.
Gaskó a mai érdeksérelmek töredékéért leállíttatta az országot, pedig akkor még működött az Érdekegyeztető Tanács, ülésein rendre jelen volt a miniszterelnök is. Ma semmi nincs. Elveszett a nemzet miniszterelnöke. Ha látjuk néha, akkor Berlinben Dárdait nézi, néhány támogató szóval kicsinálja a jobb sorsra érdemes Wolf Katit, zokniban dekázik, amíg Gyöngyöspatáról menekül a roma, és tegeződő interjút ad az énekben is hamis Hajdú Péternek.
A politológus ilyenkor szalad és érvel: Orbán azért lép hátra, hogy ne kopjon, a nehéz döntéseket, megszorítő intézkedéseket másokkal kommunikáltatja, igyekszik kivonni magát a napi politikai küzdelmekből. Aha… Ettől még a népszerűsége zuhan, a pártjáéról nem is beszélve. A Gyurcsány elleni hadjárat óta tudjuk, mindenért a mindenkori miniszterelnök a hibás. Ezt Orbán sem ússza meg.
Amúgy szóljon valaki, ha bárhol olvasta, látta Orbán Viktor véleményét a Fidesz mélyrepüléséről, a KDNP kontra Pokorni meccsről, a rokkantak vegzálásáról,az elfuserált adórendszerről. (Amikor a Gyurcsány-féle ÁFA-csökkentés rossz döntésnek bizonyult, a választás után – vállalva a konfliktust – korrigált. Orbán ellenben képtelen felülvizsgálni a gazdagokat támogató, szegényeket sújtó adórendszerét, ezzel tovább mélyítve a válságot.)
Mikor lehet Orbánt személyesen arról kérdezni, hogy bánja-e már a vizitdíj elleni kirohanást? Hogy amikor az előző kormány bezárt néhány iskolát és kórházat, az miért volt nemzetpusztítás, és miért nem az, ha ők teszik? Hogy meddig folytatódik a kulturkampf? Megkérhetnénk, hogy mutassa már be a közvéleménynek kormánya néhány tagját, mert az ország nem ismeri őket. Nem érzi-e kínosnak, hogy egy előző kormány alatt rögzített, egyszeri tárgyalás alatt készült feljegyzés alapján indítanak eljárást volt kormányfő kollégája ellen, miközben rajta hiába keresnénk bármilyen jegyzőkönyvet, mert hogy ilyen nem készül? Nem bánnám, ha elnézést kérne a 7 százalékos gazdasági növekedés és az egymillió új munkahely hazugságáért, a visszafelé adóztatásért, az emberek megfélemlítéséért, a demokratikus rendszer szétveréséért és azért az áradó gőgért, amely csapatát jellemzi.
De Orbán Viktor sehol. Igaz, ebben segít neki az MSZP is, amely valamiért sosem kérdezi, interpellálja őt az országgyűlésben. Nekik Gyurcsány a fő gondjuk – éppen az az ember, aki ellen koncepciós per készül, és aki a legkeményebben bírálja Orbánt.
Magas polcon
2011 május 5. | Szerző: amfortas
Egyszer egy mágnásnak, sokáig várakozván Andrássy Gyula előszobájában, azt kellett látnia, hogy Munkácsy Mihály jön ki a kiegyezés utáni első magyar kormány miniszterelnökének irodájából. Méltatlankodva kérdezte meg tőle: – Hogyan barátkozhatsz te ezzel a volt asztalosinassal? Elvégre mégiscsak a Monarchia külügyminisztere vagy! Andrássy erre azt kérdezte: – Mondd kérlek, te meg tudod mondani ki volt Michelangelo korában a külügyminiszter?
Ez arról jutott eszembe, hogy tegnap mindenféle kijelentéseket tett egy Réthelyi Miklós nevű miniszter arról, hogy a kormány nem ért egyet Spiró Györggyel és Kertész Imrével. Azt mondta, ettől még életművük lehet érettségi tétel, mert szerinte „időt kell adni, hogy elváljon az esetleges esztétikai érték és az esetleges erkölcsi érték – vagy mindkét téren az értéktelenség – pillanatnyi történelmi érzékenységünktől”. És ezek után azzal példálódzott, hogy „benne marad a kánonban Németh László szovjetunióbeli úti beszámolója ellenére, Bartók 1919-es szerepvállalása ellenére, Thomas Mann homoszexualitása ellenére, József Attila kommunista párttagsága ellenére, s folytathatnánk a sort”.
Értik? Bartók Béla, annak ellenére a XX. század legnagyobb zeneszerzője maradhat Réthelyi Miklós értékrendjében, hogy 1919-ben tagja volt a zenészek direktóriumának! Thomas Mannt is olvashatják a diákok, pedig megírta a Halál Velencébent… Micsoda engedékeny ember! Igaz, nehezményezi, hogy Németh László járt a Szovjetunióban: nyilván azért fordította le az Anna Kareninát, hogy kijuthasson, és szovjet kitüntetést kapjon érte! (Szegény Illyés, ha Réthelyi tudná, ő még jót is írt a moszkvai útjáról…) Az meg végül is szép, hogy nem állítja: József Attila váteszi hitele földig rombolva, amiért nem látta előre a Gulagot
Azt még elviseli az ember, hogy van elvakult parlamenti képviselő, aki nem tud olvasni. Semmit sem ért meg (vagy nem akar megérteni) egy Spiró-versből, amely egyáltalán nem a magyarok, hanem a „magyarkodók” ellen íródott. Elvakultságában képtelen fölfogni azt is, hogy éppen az ő pártjáéhoz hasonló ideológiát vallók, a magyarság legnagyobb ellenségei fosztották meg gyerekkorában a későbbi Nobel-díjas írót attól, hogy tiszta szívvel magyar lehessen. De az végletekig elkeserít, hogy egy neves tudós, az anatómia híres professzora, talán csak azért, hogy miniszter maradhasson egy értelmiségi-ellenes kormányban, hajlandó ilyen leegyszerűsítésekre, hogy hozzá nem értését ilyen otromba módon árulja el és ki.
Ő most kormánytag, úgy érzi, fölkerült a polcra. Néhány év múlva azonban éppen annyian fogják tudni a nevét, mint Michelangelo külügyminiszteréét. Bartók Béla nevére viszont mindig is megtelnek majd a hangversenytermek. Az olvasók pedig Spiró György, Kertész Imre, József Attila, Németh László meg Thomas Mann műveit az idők végezetéig a polcon vagy az e-könyvükben tartják majd.
/K.K./
Propaganda
2011 május 3. | Szerző: amfortas
2005-ben
az újonnan hivatalba lépett miniszterelnök, ahogy később elismerte, valódi
kormányzás helyett látszattevékenységgel foglalkozott. Megkérdezte a népet
arról például, hogy dönthessenek-e a szülők a születendő harmadik gyerek neméről.
Emlékszik még erre valaki? Ilyesmikre gondolt Gyurcsány Ferenc, amikor Őszödön
úgy fogalmazott: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni,
mint hogyha kormányoztunk volna.” A Fidesz a konzultációs aktivitására akkor
így reagált: „a kormány érdemi munka helyett megint kampányol. Úgy látszik, ez
is része annak a kormánypropagandának, amelyre az elkövetkező körülbelül egy
évben 3,5 milliárd forintot akarnak elkölteni”. Hozzátették: ahelyett, hogy ezt
a pénzt a bajbajutottakra fordítanák.
A Fidesz most tehát megint olyat tesz, amit
ellenzékből bírált. Alighogy véget ért az előző levelezés az alkotmányozásról
(ár: félmilliárd forint), itt a következő, a szociális rendszerről. Azzal
hitegetik, ha nem is magukat, de mindenki mást, hogy az ilyen utólagos
véleménykérések helyettesítik a választások előtt közölt szándékokat. Csakhogy
a kérdések szakmailag éppoly komolytalanok, mint azok, amelyeket az alkotmány
kapcsán tettek fel. Nem kérdések. Ezekre is csak igennel lehet válaszolni.
Segélyezéssel orvosolják-e a munkanélküliséget, vagy munkát adjon az állam?
Erre mit lehet mondani? Csakhogy furán hangzik ez a kérdés attól a kormánytól,
amely a közcélú munkára költhető keretet a felére vágta vissza, és bár
egymillió új munkahellyel kampányolt, a munkanélküliek száma csak nő. Az
önkormányzatok kétségbeesetten kapálóznak, mert látják, ahogy az emberek
reménytelenül csúsznak lefelé, és már közmunkára sincs pénz. Ilyenkor szokták
azt mondani, hogy már a kérdés sem igaz, hiszen jelenleg is szigorú feltételhez
kötött a segély, s ezek egyike, hogy a felajánlott munkát, bármi legyen is az,
kötelező elfogadni. Nem baj, a lényeg, hogy e kérdéssel, a munka és a segély
szembeállításával megint heccelni lehet a társadalmat, miközben az állam
képtelen munkát biztosítani ekkora állástalan tömegnek, a segély pedig a
túléléshez is kevés.
Azt is megkérdezi a kormány, hogy pénzben vagy
alapvető szükségleti cikkekben támogassa-e az állam a rászorulókat. Ez aztán
eredeti ötlet! Monok? Jobbik? Szűcs Erika? Úgy tűnik, az elmúlt két évet
szégyentelenül átaludta a Fidesz. Kérdezik még, hogy a gazdaság igényeihez
igazítsák-e az oktatást? Persze, igazítsák, de mondják meg: kikből is áll a
gazdaság. Néhány befolyásos nagyvállalkozóból, akik ingyen munkaerőhöz jutnak a
tanoncrendszeren keresztül, ha leszállítják a tankötelezettség korhatárát?
Ezek fölösleges részletek? Elköltenek újabb
nyolcszázmilliót az együttműködés jegyében úgy, hogy szó sem esik róluk. Mintha
nem kormányoznának. Pedig dehogynem.
Rákosi Mátyás kérlekalássan
2011 április 14. | Szerző: amfortas
Szijjártó Péter kormányszóvivő a szakszervezeti
vezetők fogadása után az április 9-i demonstráció kapcsán a következőket mondta
cinikusan, szemrebbenés nélkül – feltehetően Orbán Viktor tudtával és
jóváhagyásával: „Véget vetettünk a megszorítások politikájának. …
A magyar
kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a
megszorítások politikája ellen. … sok sikert kíván … a megszorítások politikájával
szembeni bátor kiállásukhoz.” Nagyon sok cinikus, demagóg szöveg hangzott már
el az elmúlt 60-70 esztendőben a magyar politikusok részéről, de úgy vélem,
hogy ez hamisságát tekintve vetekszik az 1945–1956 közötti vezető politikusaink
hordószónoklataival. Feltehetőleg Orbán Viktorék azért merik mondani a fenti
valótlanságokat, mert lebecsülik az emberek ítélőképességét. Arra építik
politikájukat, hogy nekik mindig mindenben igazuk van, nekik mindent szabad,
nekik mindig mindent elhisznek. Ez részben az ő ítélőképességük szintjét jelzi,
és azt, hogy lebecsülik az emberek szellemi képességét.
JTJ
Tőlem ezért nem kapsz munkát
2011 július 29. | Szerző: amfortas
12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem.
Nőt nem alkalmaznék.
Ennek végtelenül egyszerű oka van: a nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát.
Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 évig köteles lennék fizetni a fizetésének megfelelő összeget (a járulékokat) anélkül, hogy dolgozna.
Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti a pénzemből. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki.
50 év felettit sem alkalmaznék.
Pedig a legtapasztaltabb szakemberekkel semmi bajom sincsen. Azért nem alkalmaznám őket, mert hamarosan védett korba lépnek. Akkor pedig ugyanolyan csapdába esnék velük, mint a nőkkel. Védett korban lévőt nem lehet kirúgni, ezért akkor is kénytelen lennék 5 éven át fizetni a védett korú fizetését és járulékait, ha egyáltalán nem dolgozik normálisan, legalább elfogadható szinten. Nem rúghatnám ki, de mivel valakinek dolgoznia is kellene, kénytelen lennék felvenni helyette még egy embert, aki dolgozik is. Felőlem lehetnek védettek a nyugdíjazás előtt, csak akkor fel sem veszem őket.
Csak 25-50 éves férfiakat alkalmaznék.
Őket is nagy kockázattal jár felvenni, hiszen őket sincs jogom csak úgy kirúgni, ha bármilyen okból (nincs elég bevételem, nem vagyok elégedett a munkájával) ki akarom. Jó eséllyel beperelnek, és jó eséllyel megnyerik. De ezt a kockázatot még kezelném.
514 000 forintomba kerülnél havonta:
Ezek 2011-es adatok, a www.nettober.com kalkulátorból származnak. Amint látod, a 248 720 Ft fizetésed a cégemnek 514 000 Ft költséggel járna. Ezt a kétszeres szorzót csak azzal úszhatnánk meg, ha kevesebb fizetést adnék. De kevesebb fizetésért nem alkalmaználak, mert szerintem aki kétszázezer forint alatt keres, nem tud normálisan megélni. Depressziós lesz, nem végzi a munkáját rendesen, csak tönkretenné a cégemet és engem is. Ezért aztán kevesebb pénzért nem vagyok hajlandó senkinek munkát adni.
Ekkora szopatás egyébként csak Magyarországon van:
Az ábra egy Deloitte tanulmányból származik. Látod, az állam sehol máshol nem veszi el a fizetésed több, mint felét. Bosszantó, hogy több, mint ötszázezret fizetek neked havonta, de kevesebbet kapsz meg belőle a felénél. Pláne, mert semmivel jobb egészségügyi ellátást nem kapsz majd, mint aki minimálbérre van bejelentve.
Számolnom kellene azzal is, hogy egy 35 éves embernek 25 nap szabadság jár. Ez évente több, mint 1 hónapnyi munkanap. 12 ember munkájára lenne szükségem a cégben, ehhez 13 alkalmazottat kellene foglalkoztatnom. Hiszen 1 mindig szabadságon lenne.
Ezek miatt még adnék is munkát.
Nagyon vállalkozó szellemű ember vagyok. Eladnám a lakásomat és bérelt lakásba költöznék. Bíznék benne, hogy az így keletkező 30 milliós tőke elég lesz. Belevágnék bátran, és ha elbuknám a pénzt (ami elég valószínű), nem siránkoznék.
Jó szolgáltatást nyújtana a cégem, jó munka pedig nincs normális munkakörülmények nélkül. 13 embert alkalmaznék. 12 munkájára lenne szükségem, +1 lenne aki az éppen szabadságon lévő helyett dolgozik. Velem együtt az összesen tehát 14 ember 158 nm normálisan berendezett, kényelmes irodában dolgozna. Ennek ára 10 €/m2/hó bérleti díj, és 3,5 €/m2/hó üzemeltetési díj mellett 2133 €/hó lenne.
Így alakulnának a cég költségei:
Iroda: 580 000 Ft / hó
Munkabérek: 13 x 514 000 Ft = 6 682 000 Ft / hó
Egyéb költségek (könyvelés, marketing, fogyóeszközök stb): 1 000 000 Ft / hó
Összesen: 8 262 000 Ft / hó.
Elég rémisztő kis rezsi ugye? Ennyit kellene minden hónapban kifizetnem, tök függetlenül attól, hogy mekkora a bevételem. A jó hónapokban és a rossz hónapokban is. A nyári uborkaszezonban is, és karácsony előtt is, amikor alig dolgozunk.
Ennyi ember átlagosan havi 1000 óra szolgáltatásnál többet nyújtani nem képes. A költségek kitermeléséhez, tehát a nullszaldóhoz 8 262 000 Ft / 1000 = 8262 Ft / óra díjszabással kellene eladni a cég szolgáltatását. De szükség van valamekkora profitra is.
Nem vagyok kapzsi, szorít a piac is, 20% nyereség mellett döntenék. Így 9914 Ft / óra lenne a cég szolgáltatásának ára, ami kimondva 9914 Ft + ÁFA, azaz bruttó 12392 Ft. Kerekítenék (lefelé) és ennyiért hirdetném: 12 000 Ft / óra
Ebből 2400 Ft az államé, 9600 Ft a cégé. Optimista ember vagyok. Ütne a marketing, tökéletesen bejönne a számításom, sikerülne átlagosan havi 1000 óra szolgáltatást értékesíteni. Dübörögne az üzlet, minden alkalmazottammal szerencsém lenne, mindenkinek égne a keze alatt a munka.
Így 1000 x 9600 Ft = 9 600 000 Ft / hó lenne a cégem bevétele.
1 338 000 Ft / hó a profit. Ebből saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni a cégem, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz.
Tehát 497 440 forintot keresnék, de vegyük figyelembe, hogy eladtam a 30 millió forintos lakásomat, és a cégre költöttem az árát. Ezért most 100 000 forintért lakást kellene bérelnem, egyébként nem lenne hol laknom. Meghúznám magam, nagyon keveset költenék, a feleségem is keresne, egyébként is állandóan dolgoznék, időm sem lenne költekezni, az alkalmazottaimmal szemben én hétvégén is napi 10-12 órát dolgoznék.
Így havi 300 000 forintot tudnék megspórolni, a 30 milliós befektetésem 100 hónap alatt megtérülne. 9 év alatt összegyűjteném a 30 milliót, amit a cégbe fektettem, így ebből újra vennék egy saját lakást. Onnantól már nem kellene szűkölködnöm. Nem kellene lakást bérelnem, és lakásra sem spórolni. Úgy élnék, mint egy európai.
Sok kedvem ilyen körülmények között -remélem érthető- nincsen eladni a lakásomat és vállalkozásba fektetni a pénzt. De 4 okból biztosan nem teszem meg:
Ezért nem kapsz munkát tőlem (és szerintem sok más mindezt megtapasztalt vállalkozótól sem) és ezért egyre több a munkanélküli, akik egyre kevesebbet vásárolnak és ezért egyre kevesebb ÁFA-t fizetnek. És ezért egyre kevesebb a normális cég, akik egyre kevesebb embert alkalmaznak és egyre kevesebb adót fizetnek és ezért van egyre kevesebb pénz a szociális juttatásokra, és ezért jönnek a munkatáborok.
Én csak akkor adok majd munkát, ha:
Amíg ezek nem változnak, tőlem nem kapsz munkát, az hétszentség. Amíg az állam mindenben a korrupciónak kedvez, nem vállalkozok semmire és nem adok munkát senkinek.
J.A
Oldal ajánlása emailben
X