Álamfő

1.0Siegfriedhttps://siegfried.cafeblog.huamfortashttps://siegfried.cafeblog.hu/author/amfortas-2-2-2/ÁlamfőAz elnök úr fáradt volt, és a szemüvegét sem találta. Nem hivatalosan ezzel indokolták, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, a hegyeshalmi Paprika csárdánál megállva egy l-lel írta az állomás és az államfő szavakat, így próbálván kedveskedni a csárda személyzetének. Most a fél ország Schmitt Pálon röhög, még egy televíziós vetélkedőben - A 40 milliós játszma – is szerepelt a Schmitt Pál helyesírási hányattatásaira utaló feladvány. (A versenyzők, Schmitt Pállal ellentétben, tudták a helyes választ, igaz, a későbbiek során kiestek, így nem lett övék a negyvenmillió.) Schmitt Pállal nem az a legnagyobb baj, hogy fogalma sincs a magyar helyesírás alapvetéseiről. Ettől ő akár még rendes ember is lehetne – igaz, normális üzemmenetben államfő aligha. Az, hogy a Magyar Köztársaság első embere, az Emberek embere, ahogyan magát nevezte, nem tud rendesen magyarul, cseppben a tenger, és az egész mostani helyzet álságosságát jelzi. Azt, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a szavak is kifordultak eredeti jelentésükből: a hit hazugság, a jó erkölcs az alkalom hiánya, az együttműködés maga az önkény. Európa messze van, és egyre távolodik. Jó lenne, ha megszólalna az ál(l)amfő, vagy mondana valamit a Köztársasági Elnöki Hivatal. Már csak azért is, hogy elejét vegyék a különböző szóbeszédeknek. Hogy például mi történt Schmitt Pállal, azt követően, hogy már nem dolgozott az Astoriánál, de még nem volt a Népstadion főigazgatója. Egy év eltűnt az életéből, ami megmaradt, abban sincs sok köszönet. Bizonytalan, amúgy munkakörből adódó kapcsolat SZT-tisztekkel, zavaros bűnügy és felfüggesztett börtönbüntetés a hatvanas évekből – csupán néhány adalék egy vállalhatatlanul sokszínű, számtalan kormányon és ideológián átívelő életút álomásai (sic!) közül. Meg kellene valakinek szólalnia Schmitt Pál zavaros ügyeiben, mert különben az lesz, ami már most is van: jönnek a hírek. Megállíthatatlanul és ellenőrizhetetlenül. Nem tehet ez ellen senki semmit, semmilyen hatalom nem állhat az információ útjába. A magát közszolgálatinak csúfoló média, élén a magát Nemzeti Hírcentrumra keresztelő távirati irodával, hallgat Schmittről, mint a sír. Pedig már így is vadabbnál vadabb híresztelések kapnak lábra, hogy miért ítélték el 1964-ben Schmitt Pált. A pesti verebek szemérem elleni bűntettről beszélnek, mások szerint csupán a sportolók körében akkoriban szokásos gyakorlatként elfogadott csempészési ügy állt a háttérben. Vannak, akik egy halált okozó zongoraszállításról tudnak - állítólag emiatt vált zsarolhatóvá az olimpiai bajnok. És tudjuk, hogy milyen cudar időket éltünk: aki zsarolhatóvá vált, azt többnyire meg is zsarolták az erre illetékes elvtársak. Schmitt Pál élete azért nem magánügy, mert nem mindegy, hogy egy országnak valóban rovott múltú-e a köztársasági elnöke. Még akkor is így van ez, ha valójában nincs is köztársasági elnökünk. Álamfőnk van, de ez elég is egy olyan országban, ahol maga a köztársaság is megszűnik nemsokára. Schmitt Pál meg marad az, ami mindig is volt: egy emberszabásúra sikeredett gép, egy korszerűtlen, ám még most is működőképes aláíró-masina. Ehhez képest valóban lényegtelen, hogy a köztársasági elnök hány l-lel ír bizonyos szavakat. Valaki bűzlik Hunniában. Schmitt árasztja az elviselhetetlen bűzt, de mára már sokak számára nyilvánvaló, hogy Schmitt Pál valójában kinek a sara.<img src="https://siegfried.cafeblog.hu/files/Smitttt.JPG" class="blogkep">/F.S.P./ rich