bukóban

2011 július 10. | Szerző: amfortas |

Ebből lassan elege lesz Magyarországnak. Most már olyan méreteket öltött a kormányzati alkalmatlanság, az ezzel párhuzamosan áradó gőg, cinizmus és bunkóság, hogy Orbánnak és rezsimjének mennie kell.

Képtelenség, hogy hosszú távon állva maradjon egy rendszer, amely képtelen a szolidaritásra, az emberi hangra, mindenki más politikai, emberi, szakmai teljesítményének minimális elismerésére. Orbán hazudott reggel, délben és este, hogy ezt a kétharmadot ármánnyal és hagymázas ígéretekkel összelapátolja. Lassan itt az ideje, hogy az ország megállítsa őt.

Az ugyanis nem megy, hogy egyszerre verik át és alázzák meg az orvosokat, a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a magánnyugdíjra takarékoskodókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a közmédiumok újságíróit, a vállalkozókat, az egyetemistákat, az írókat és művészeket. És ha már megtették, akkor képtelenség, hogy még ők fenyegetnek mindenkit: aki nem áll be a sorba az nem tüntethet, nem sztrájkolhat, arra ráküldjük az adóhivatalt, az ügyészséget, a pártsajtónkat, és ha mindez nem elég, akkor a nekik megfelelően ítélkezőt bírót is megkeresik. Nincs az a kétharmad, amely sok-sok éven át kibírja, hogy minden független intézmény élére pártkatona kerüljön, az ország kérharmadának rosszabb élete legyen egy adórendszerrel, hogy az összes haver és rokon állásba kerüljön, esetleg az adózás alól is mentesüljön, vagy állami apanázst kapjon korábbi és jelenlegi politikai szolgáltatásaiért.

Hosszú távon nem lehet hazudni úgynevezett elcsalt gazdasági adatokról (ilyet soha magyar bíróság ki nem mondott és az EU egyetlen szerve sem állított soha), a XX. századi magyar történelemről, a rendszerváltozásról, 2006 őszéről. Az nem normális állapot, hogy azokat vádolják UD-ügyben, akiket megtámadtak, hogy nyilvánosan kémkedéssel gyanúsítanak embereket, de minden “adatot” titkosítanak. Nem lehet egyszerre Brüsszel és Moszkva, a Velencei Bizottság és az Európai Parlament ellen harcolni. Nincs az a többfrontos háború, amelyben Orbán egyszerre ütközhet sikerrel saját volt igazságügyi minisztere, az általa már 89-ben is tehetségesnek mondott Gyurcsány és Szilvásy ellen. Nincs az a fideszes polgármester, aki egyszerre tudja a Házban megszavazni a kórháza bezárását és a városában ugyanezt megvédeni, vagy saját települése támogatását önkezével harmadolva nyerni. Pláne úgy, hogy egy csökkentett létszámú új országgyűlésbe be sem fog kerülni…

De Orbánnak már mindegy. Úszik az árral, folyamatosan rögtönöz, egyik mondatával veri agyon a másikat. Még reménykedhet a határon túliaknak adott szavazatokban, de ő is, és alaptörvénye is meg fog bukni.

Készülni kell a leváltás utáni helyzetre. Kormányozni rettenetesen nehéz lesz, hiszen abban sincs egyetértés, hogyan lehet majd megszabadulni a bebetonozott pártkatonáktól, mit lehet tenni ezzel a vállalhatatlan alaptörvénnyel. Egy-egy párton belül is mást és mást gondolnak az állam feladatáról, a gazdaság szabadságfokáról. Ma még nem tudjuk, kik és hogyan, milyen politikai felállás szerint alkotnak új, immár demokratikus szabályokat. Pedig végre beszélni kéne arról is, hogyan lehet visszaadni a szabadságot, a plurális sajtó létfeltételeit, a hitet, hogy egy bírósági ítéletben nem játszik szerepet a hatalom elvárása, hogy fideszes nagyhalat is bevitethet az ügyészség. Lehet-e majd 2014-ben végre őszintén beszélni arról, hogy legyen-e több biztosító, hogy jó volt a vizitdíj és a tandíj olyanforma bevezetése, amely mégis csak segíti a rászoruló, de tehetséges diákot? Kimondható-e, hogy a keresztény politizálás alapja az elesettek védelme, a hit erősítése, és nem a kufárok templomba engedése, a harácsolás, az iskolák lenyúlása a gyerekfejek átprogramozására? Megalkotható-e az a világ, amely törli a visszafelé adóztatást, az indoklás nélküli elbocsátásokat, amely önkorlátozva visszaadja az OVB, az ÁSZ, az Alkotmánybíróság valós jogköreit, a méltányos sztrájkjogot, az idősek megbecsülését, és ismét lesz valós érdekegyeztetés, és végre megalkotható egy tisztességes pártfinanszírozási törvény? Olyan világ kellene, ahol nem titok az ügynöklista, ahol az nem érv, hogy az én kommunistám jó kommunista, mert átállt, az én off-shore cégem az jó off-shore cég, mert nem a tiéd. Jó lenne afelé haladni, hogy 2014 demokratái, akikre a romeltakarítás marad, legalább néhány alaptételben elkezdenek egyeztetni.

Orbán rezsimjével nem szabad megalkudni. Az máris figyelmeztető, hogy a köztársasági elnök akkor is megkap minden utólagos szolgáltatást, ha hivatali ideje előtt távozik a posztjáról. Az nem elég, hogy Orbán – a helyesíró menesztése után – felvonul a Sándor-palotába és afféle kormányzóként nevezget ki kabineteket, de legalább nem kormányoz. Ez nem lehet menekülési útvonal.

A váltás (ábécé-sorrendben írom) nem tud megtörténni Bajnai, Bokros és Gyurcsány nélkül. Hármójuk egy asztalhoz ültetése nem megspórolható. Muszáj lenne feltámasztani azt az MSZP-t, amely amikor sikeres volt, egyszerre kínált reformot és szociális érzékenységet. Az áporodott közbeszéd kiszellőztetése érdekében szót kell érteni az Orbánt bíráló konzervatívokkal, lábra kell állítani a liberális gondolkodást, egyszerre képviselve a nemzeti kultúra értékeivel.

Tudom, hogy rettenetesen nehéz lesz összeültetni a 2002 és 2010 közötti, ma már sokak által egyre inkább méltányolt kormányzás szereplőivel az újonnan szerveződő civileket, a régi és az új szakszervezeti elitet. Borzasztóan sok munka lesz, mire a megfélemlített, vagy kertjeit művelő, alámerülő és kibekkelő magyar művészvilág, az értelmiség újra szavait és hangjait adja a változás érdekében. De nincs más választás. Álljon ki végre őszintén Sólyom és Tölgyessy, a kétharmad más balliberális szálláscsinálói a köntös megszaggatása után végre szálljanak le Gyurcsányról, aki az egyetlen, aki még ma is félelmet kelt a Vezénylő Tábornokban.

Új rendszer kell Orbán rendszere után. Ez az egykor nagyreményű fiatalember kétszer is esélyt kapott a történelemtől. A második különösen nagy volt arra, hogy előre vigye Magyarországot. Csak bölcsesség, önmérséklet és tisztesség kellett volna hozzá. De egyik sem akadt a sifonérban.

Hát üljön le mindenki más és vegye végre számba, hogy hol tartunk, mit akarunk és hogy lehet odáig eljutni. Az idő múlik, a feladat pedig egyre nagyobb lesz.

/Gréczyzsolt/