Az ötödik pecsét

2011 június 21. | Szerző: amfortas |

A magyar irodalomban és filmművészetben alig található olyan mű, amely
napjainkban aktuálisabb lenne, mint ez

A filmbeli vendéglői asztaltársaság kisember tagjai egy erkölcsi problémát
tárgyalnak, egy római történet alapján: mi a fontosabb: becsületben élni és
meghalni, vagy sikeresnek lenni, aljasságok sorozatának elkövetése árán is. A
kedélyes beszélgetésnek és a kialakuló vitának a nyilasok betoppanása vet
véget: mind a négyüket elviszik, megverik, és megölésükkel fenyegetik őket.

Ekkor lép közbe a magasabb nyilas parancsnok (Latinovits), aki elmagyarázza
a beosztott nyilasoknak, hogy nem a kisemberek megölése a cél, hanem inkább engedelmes
alattvalóvá „nevelése”. Először meg kell alázni őket, majd megfélemlíteni, és
végül olyan helyzetbe hozni, hogy maguk is szégyelljék magukat, elveszítsék
önbecsülésüket.

A verés, megfélemlítés után, a szabadulás ára tehát az, hogy egy kikötött,
halálraítélt ellenállót kell kétszer megütni. Az asztalos, a kocsmáros és a
könyvügynök, akik az etikai problémát korábban fitymálták, inkább a halált
választják, de nem ütik meg az ellenállót. Egyedül az órásmester (Őze), aki két
napja az antik dilemmát felvetette, ő üti meg kétszer a halálraítéltet. Igaz,
mi tudjuk: három saját és öt-hat befogadott zsidógyerekről kell egyedül
gondoskodnia, neki túl kell élnie mindent.

Amikor Latinovits a hármas irányelvet (megalázni, megfélemlíteni,
önbecsülést elvenni) elmondja, a hideg futkosott a hátamon: hát nem ez történik
egy éve, minden nap velünk is? Az indoklás nélküli kirúgás, az öt évre
visszamenőleges adóztatás, a nyugdíjvagyonok elrablása, az Alkotmánybíróság
megbénítása, az elő- és rokkantnyugdíjak visszamenőleges elvétele és sok minden
más aljas lépés a mi megaláztatásunkat, megfélemlítésünket célozza, a Sántha
által megfogalmazottak szerint. És mi? Hány ablakot törtünk be, hány képviselőt
pofoztunk meg, hány füstbombát dobtunk politikusok kocsija elé? Elmondjuk-e
minden nap, hogy az egykulcsos adó milyen vérlázítóan igazságtalan, hogy e
miatt nem kaphatnak az egészségügyiek, rendvédelmiek, pedagógusok rendes bért?

Nem, nem csináltunk semmi ilyet, még verbálisan sem teszünk meg mindent az
igazságtalanságok ellen. Elvesztettük az önbecsülésünket, a hatalom elérte a
célját.

De még nagyobb a baj a kormányoldalon. Meggyőződésem, hogy a kormánypárt
262 képviselőjéből jóval több mint kétszáz tudja: amit csinálnak kormányzás
címén az alkotmánysértő, antiszociális, felháborítóan igazságtalan és
szembemegy nemcsak az Unió, de a római jog két évezredes normáival is.

Mégis, rendületlenül szavaznak, helyeselnek, beterjesztenek, ahogy a Vezér
elvárja. Ők vannak igazán megalázva és megfélemlítve és elvesztették
önbecsülésük (ha volt egyáltalán ilyen) a maradékát is: teljes erőből,
szüntelenül pofozzák a kikötött halálraítélt arcát, amíg elvárják tőlük, amíg
ebből hasznuk van.

A távoli jövőben, egy rendes társadalomban senki nem fog szóba állni velük. (B.T.)