irány az államosítás!

2010 október 13. | Szerző: amfortas |

Jöhet az államosítás: Elképesztő!

Tegnap az
Országgyűlés 336 kormánypárti, szocialista és jobbikos igen szavazattal, 13
LMP-s tartózkodás (vagyis puha igen) mellett és egy – véletlenül leadott
kereszténydemokrata – nem szavazat ellenében elfogadta a „lex MAL-t”.

Ezzel az aktussal a parlament módosította a Magyar
Honvédségről szóló törvényt, és többek között arról rendelkezett, hogy a
jövőben vészhelyzet esetén miniszter, illetve kormánybiztos tekinti át egy
gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét, és ő hagyja jóvá és ellenjegyzi a
vagyoni jellegű kötelezettségvállalásokat. Továbbá a rendkívüli intézkedés
bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek
enyhítésével összefüggésben döntene a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó
szervének hatáskörébe tartozó ügyekben. Vagyis a kormány lényegében
államosíthatja azokat a magántársaságokat, amelyek működése kapcsolatba hozható
egy katasztrófával.

Orbán Viktor az Országgyűlés előtt tartott
beszédében hangsúlyozta, hogy a „magánérdek többé nem írhatja felül a
közérdeket”. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pedig kijelentette, hogy
„fontos, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amivel a tulajdonosok hatalmas,
privatizációban szerzett magánvagyonát is bevonják a felelősség viselésébe.
Ezért a katasztrófáért sem morális, sem jogi értelemben nincs kegyelem”. Az
előzményekhez hozzátartozik, hogy a kormány több állami vezetője a napokban
hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a MAL vezetőit súlyos felelősség
terheli, mint ahogyan a társaság működését hivatalból ellenőrző
környezetvédelmi és egyéb hatóság köztisztviselőit is. A MAL vezérigazgatóját
hétfőn őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Mindezek a
kormányzati intézkedések lényegében a politikai pártok konszenzusos támogatását
élvezik.

A Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet ért
katasztrófa példa nélkül áll Magyarországon. Irtózatos, szinte elviselhetetlen
az a veszteség, ami emberéletben, természeti és anyagi javakban bekövetkezett.
Felfoghatatlan az az állapot, hogy települések teljes lakosságának kell
elhagynia az örökre tönkrement és helyreállítani nem érdemes lakóhelyét, és
megrendítő az a felismerés, hogy talán sohasem mehetnek vissza az ott lakók
otthonaikba. Szívmelengető érzés, hogy magyarok és külföldiek egyaránt
összefognak, hogy a károkat legalább némileg enyhítsék.

Ennél kisebb súlyú krízis esetében is kötelessége
a kormánynak és minden illetékes szervezetnek feltárni a tragédia okait,
megtalálni a felelősöket, és ha indokolt, megtenni a leghatározottabb jogi
intézkedéseket. Teljesen érthető, hogy a vörös iszap okozta pusztítás
össztársadalmi haragot is kiváltott, így a határozott és kemény lépések
megtétele nem elkerülhető. Ebben a helyzetben sem szabad azonban elfeledkeznünk
arról, hogy jogállamban élünk. A kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban több
súlyos aggály merülhet fel. A legelső az, hogy semmit nem lehet tudni arról,
hogy mi volt a közvetett és közvetlen kiváltó oka az iszapot tároló gát
átszakadásának. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen vizsgálatok vannak folyamatban
a kormányzat adminisztratív és nyomozó szervei részéről és ezek milyen
eredményre jutottak. Azt viszont tudjuk, hogy a politikusok eldöntötték, hogy
kik a felelősök, őket meg is nevezik, és egyikükkel-másikukkal szemben már
rendőri intézkedés is történt. Meglehet, hogy az illetők súlyos vétséget
követtek el, de hol van azon vizsgálatok eredménye, amely ezt bizonyítja? Ha a
politikusok pusztán a közhangulat lecsillapítására hoznak kemény intézkedéseket
komoly szakmai és jogi megalapozottság nélkül, akkor az prejudikáció, amely egy
demokráciában elfogadhatatlan.

Ennél is súlyosabb az, hogy a kormány lényegében
beismerte, hogy az állam nem vagy nem megfelelően működik. Ugyanis felmerült
egy katasztrófaelhárítási kormánybiztosság létrehozása, magántársaságok
államosításának lehetősége, holott évtizedek óta léteznek olyan állami
hatóságok (jelesül a környezetvédelmi felügyelőségek), amelyeknek a feladata
ellenőrizni, hogy a vállalatok tevékenysége megfelel-e a környezetvédelmi
előírásoknak, a gyárak és üzemek műszaki felszereltsége biztonságos-e, a Belügyminisztérium
keretében működik a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és így tovább. Vagyis
Magyarországon van olyan jogszabályi és intézményi hálózat, amelynek
segítségével szoros ellenőrzés és felügyelet alatt lehet tartani a
vállalkozásokat, meg lehet előzni és gördülékenyen el lehet hárítani, illetve
föl lehet számolni az esetlegesen bekövetkező károkat. Új intézmények és
jogszabályok létrehozása helyett a meglévőket kellene hatékonyan működtetni,
továbbá választ kellene találni arra a kérdésre, hogy mi vagy ki az oka annak,
hogy a súlyos adóbevételekből fenntartott állam egy sor területen nem tudja jól
ellátni közfeladatait.

És talán a legsúlyosabb maga a „lex MAL”, illetve
hogy ezt a jogszabályt minden politikai párt támogatta. A rossz és felelőtlen
állami működésre megoldás az államosítás? De akár az esetlegesen felelőtlen
magántevékenységre is az államosítás lenne a válasz? Ki dönti el, hogy mi az a
rendkívüli helyzet, amely ezen törvény alkalmazását teszi szükségessé? Vagy
bármilyen olyan tragédia esetén így jár majd el a kormány, ahol egy vagy több
magántársaság érintett lesz, függetlenül attól, hogy az érintettség mit is
jelent valójában? Hiszen egy vállalatnak egy katasztrófa előidézésében játszott
szerepét hosszadalmas lehet tisztázni, míg annak fölszámolását azonnal meg kell
kezdeni. Vagy politikusok fogják pillanatnyi érzéseik és hangulataik szerint
meghozni a döntést és csak utána folytatják le a vizsgálatot? És mi a garancia
arra, hogy a fentiekben is bizonyítottan rosszul működő állam által kinevezett
teljhatalmú személy jobb döntéseket fog hozni a magántársaság működését
illetően, mint a korábbi cégvezetők? És ha rossz döntéseket hoz a miniszter
vagy kormánybiztos, vagy utólag bebizonyosodik, hogy vétlen volt a cég a
tragédiában, ki fogja kártalanítani és miből a vállalatot és annak
tulajdonosait? A kérdések ezzel persze korántsem merülnek ki.

Kicsit mintha a kommunizmus szele lengné körül ezt
az egész ügyet. Ötven éve ugyanis megszokott volt, hogy ha leszakadt egy híd,
akkor perceken belül bilincsbe verve vitték el a mérnöktől kedve a művezetőt,
de még talán a munkásoknak ételt vivő asszonyt is. Abban az időben vizsgálat
sem feltétlenül indult kiderítendő a híd leszakadásának okát. Ma, húsz évvel a
rendszerváltozás után politikusok a vizsgálatok lezárulta előtt nevezik meg a
bűnösöket, az őrizetbe vétel is elindult. Reménykedjünk abban, hogy azért
kiderítik a kolontári katasztrófa tényleges okait. Ötven éve nem voltak gyárak
magántulajdonban, mert kicsit korábban a mindenható és mindent tudó állam
eltakarította a magántulajdont és az azt birtokló bűnös burzsujt. És egy
szörnyű tragédia megoldására a magyar kormány megtalálja az évek óta a sufniban
porosodó csodafegyvert, az államosítást. Mindezt 2010-ben, a teljes politikai
osztály tapsától kísérve. Elképesztő.

Kerék-Bárczy
Szabolcs